2012. április 30., hétfő

Epres falatkák

Ezt az egyszerű kis süteményt készítettem Katuci epres játékára. A páromat megkértem hozzon egy kis epret, hogy részt vehessek a játékon, csodaszép epreket hozott, amelyeknek az illata is finom volt, sajnos az ízük még nem az igazi. Mivel majdnem kicsúsztam a határidőből, és egy vajastészta is lapult a fagyasztóban, így a kettőt összeházasítottam. Finom falatkák születtek belőle. Egyrészét pálcikára rakva sütöttem meg, a többit csak egyszerűen összehajtogatva.




Hozzávalók:
  • 50 dkg vajastészta
  • egy bögre eper
  • 3 kávéskanál ibolyás cukor
  • fél kiskanál színtelen mandulkaaroma
  • 2 kávéskanál vaníliás pudingpor
  • fagyipálcikák
  • kevés porcukor a szóráshoz
Elkészítés:
Az epret apró kockákra vágtam, összekevertem a cukorral, a mandulaaromával, a pudingporral, és lassú tüzön addig főztem, amíg kicsit besűrűsödött.
A vajastészta felét  kisebb téglalapokra vágtam, a kis téglalapok felét megtöltöttem egy fél kávéskanál epres masszával, rátettem a fagyispálcát, lefedtem egy másik téglalappal és villával a széleit lenyomkodtam.
A tészta másik felét nagyobb téglalapokra vágtam, megtöltöttem szintén epres masszával, kettőbe hajtottam, és a széleit villával lenyomkodtam.
 Előmelegített sütőben, magas hőfokon megsütöttem. Vigyázni kell, mert hamar odaég.
Tálaláskor megszórtam porcukorral.

14 megjegyzés:

Katucikonyha, írta...

Húúú, és ibolyával, figyelek ám. ;-) Szuper lett, köszönöm a nevezésed! :-)

Névtelen írta...

Nagyon szépek lettek, isteni finom lehet:))

IsaBella írta...

Jaj, ez annyira guszta! Megkívántam. :) ilyen kell nekem is. ^^ Jöjjön már az eper szezon.

Jámborné Budai Mónika írta...

ÓÓÓÓ.... viszem is a receptet,annyira szépek,hogy ki kell próbálnom:))

Erika írta...

Én is kérhetek belőle?:) Tényleg nagyon szépek és egyszerű a recept, ha lenne itt finom eper meg is csinálnám!

Gerdi írta...

Előbb azt hittem, hájas:-) Mindenképpen nagyon szépek, beleharapásra csábítanak!

Emi írta...

Hű de finomak lehettek! Azok a kinyílt falatkák, ahogy kikandikál belőlük az eper... nagyon szép és folyik a nyálam:)

trollanyu írta...

Csodás, főleg a pálcikásak tetszenek:) Sajnos az eper itt sem az igazi, mit nem adnék egy adag hazai napon érett eperért:)

Csilla írta...

Nagyon ötletes, és a második kép nagyon szép!! Minap én is elcsábultam, gyönyörű epret láttam, de az íze...

Monika írta...

Ajjaj!: éhes lettem!:)))))

A tengerihagyma miatt kérnék postacímet!!!!!Emailem oldalt.

Gabriella írta...

Megakadt a szemem ezen a süteményen... Annyira jól néz ki!! Hmmm... de finom lehetett. :P

Panna írta...

Hú, az alsó kép annyira jó :) Teljesen megkívántatod velem ezeket a falatkákat :)

m.k. írta...

tetszik

Kati írta...

Katuci, köszönöm, és a játékot is:)

Flóra, köszi:)

IsaBella, nemsokára itt az eper:)

Mónika, nyugodtan vigyed:)

Erika, köszi, nálunk sem hazai még az eper:)

Gerdi, olyan ügyes még nem vagyok:)

Emi, nálunk is percek alatt elfogyott:)

trollanyu, köszi:)

csilla, köszi, hát az eper íze még hagy kivánnivalót maga után:)

Mammka, szívesen megkínálnálak, emailcím elküldve:)

Gabriella, bizony az volt:)

Panna, akkor el kell készíteni:)

m.k. , köszi:)