2012. április 10., kedd

Göngyölt tojás sült csicsókával és csicsókás - sárgarépás püré az OVCs 2. fordulójára

Autumn meghírdette az OVCS 2. fordulóját, és a sors úgy hozta, hogy én máris bekerültem az első hét játékosai közé. Nem volt könnyű dolgom, abból a szempontból, hogy még egy csomó étel maradt húsvétról, így ezen a héten igazából főznöm sem kellett volna, így azt tettem, hogy megpróbáltam felhasználni a maradékot, egy új ételben. És a babaétel is elég nagy fejtörést okozott, de utánanéztem a neten, mit ehetnek, és milyen kortól a kicsik. A hűtőben lapult még egy adak csicsóka, amit múlt héten kaptam nagymamám kertjéből, és a húsvéti festett tojások egyrésze is, így összeházasítottam őket. Megmondom őszintén, nekem a csicsóka túl édes volt köretnek, de aki szereti köretként a sárgarépát, zellert, stb ezt is szeretni fogja.

Még arra kérlek titeket, hogyha tetszik amit főztem, szavazzatok majd rám Autumnál:) Köszönöm előre is:)



Hozzávalók:
a csicsókához
  • kb.20 dkg csicsóka
  • 3 evőkanál tejföl
  • 2 cikk fokhagyma
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • bors
  • füstölt sajt, ízlés szerint
a göngyölt tojáshoz
  • 3 főtt tojás
  • 3 szelet kiklopfolt disznóhús
  • 3 vékony szelet füstölt szalonna
  • 3 kis szelet füstölt sajt
  • 6 csík aszalt paradicsom
  • fokhagymabors
  • 1 szál rozmaring
a csicsókás - sárgarépás püréhez
  • 1 közepes sárgarépa
  • 3 kisebb darab csicsóka
  • 1 tojás megfőtt sárgája
  • 1 kávéskanál olívaolaj
Elkészítés:
A hússzeleteket kiklopfoltam, sóztam, fokhagymaborsoztam, megszórtam az apróra vágott rozmaringgal, és néhány órára a hűtőbe tettem. A szalonnaszeleteket felvágtam. A főtt tojásokat egy éles késsel kettévágtam, közéjük tettem 2 csík aszalt paradicsomot, egy csík füstölt sajtot, összefogtam, körbetekertem először a hússal, majd a szalonnával, és alufóliába csomagoltam őket. Fél órára előmelegített sütőbe tettem, közepes lángon, egy tepsiben.
A csicsókát alaposan megmostam, dörzsszivaccsal lesúroltam, vékony szeletekre vágtam, és egy hőálló edénybe helyeztem. Rálocsoltam az olívaolajat, sóztam, borsoztam, jól összeforgattam, ráöntöttem a tejfölt, majd megszórtam a tetejét reszelt sajttal. Betettem a tepsibe a húsok mellé. Amikor a csicsóka már puhulni kezdett a tojásokat kicsomagoltam, hogy kissé megpiruljanak. Kb. 1 óra alatt mindkettő készen volt.
 A babaételt 8 hónapos kortól ajánlom, legalábbis így olvastam az interneten, hogy ekkortól szabad ilyesmit enniük. A csicsókát és a sárgarépát meghámoztam, felszeleteltem, és kevés vízben, alacsony lángon megpároltam. Ezután a mixer késes részében pürésítettem, egy kávéskanál olívaolajat adva hozzá. Egy főtt tojás kettévágott sárgájával diszítettem, a babáknak majd azt is össze lehet morzsolni, vagy szintén pürésíteni.
Mindenhez jó étvágyat kívánok:)

9 megjegyzés:

Mézeskalács írta...

Ti aztán nem vesztegettétek az időtöket, nagyon fürgén posztoltátok a menüiteket, nem győzöm kapkodni a fejem:) Nagyon tetszik a Tiéd is. Csicsókát még soha nem ettem, de nagyon kíváncsi vagyok milyen lehet.

trollanyu írta...

Majdnem egyszerre posztoltuk a menünket:) Nagyon tetszik a te menüd is. Én nagyon szeretem a különleges köreteket, így a csicsókát, nagyon klassz, gönygölt tojást még sosem ettem, szívesen megkóstolnám:)Ízlett volna nekem, ha nálad vacsorázom:)

Éva írta...

Nagyon belehúztatok a játékba, csak kapkodom a fejemet. Nagyon finom lehet ez az étel is. Gondban leszek a hétvégén már látom.

sedith írta...

Nahát, kész merényletek itt ellenünk. A csicsókát még nem kóstoltam, de mivel az általad említett édeskés zöldségeket imádom mindenféle formában, hát a csicsókát is szívesen megkóstolnám.
A lányaim meg anno biztos imádták volna a pürét, amit összehoztál a babáknak!:)

Seffer Lilla írta...

Nagyon jó kis menüt állítottál össze, klassz! És hajrá!

Verus írta...

Ez nagyon jól néz ki, azt hiszem fel kell kötnünk a gatyót!!

Panna írta...

Fincsit főztél Te is :)

Kati írta...

Mézeskalács, igyekszünk, igyekszünk:)
Én gyerekkoromban ettem még csicsókát, és most ismét terem nagymamám kertjében, gondoltam ideje kipróbálni. Igazából én nyersen szeretem a legjobban, olyan finom édes, magára lehet enni, mint az almát.

trollanyu, köszi, nekem ez tényleg különleges volt:)

Éva, köszi, arra szavazz, akinek a föztje a legjobban megtetszett:)

sedith, nekem túl édes volt köretnek, valahogy a sóshoz vagyok szokva, az édes pürét azt biztos szerették volna a lányok:)

Lilla, köszi, neked is hajrá:)

Verus, köszi:)

Panna, köszi:)

Ibcsi írta...

Tied is különleges és bizti fincsi !