2012. augusztus 15., szerda

Cserebere és egy kis reklám :)

Ha jól emlékszem még egyszer írtam nektek, hogy Martinellivel közösen indítottunk egy cserebere blogot, amit ITT megtekinthettek. Akinek kedve és esetleg cserélni valója van nyugodtan csatlakozhat hozzánk. Sajnos eddig elég alacsony a blog látogatottsága, ezért gondoltam, egy kicsit reklámozom. Ha úgy gondoljátok nincs terhetekre, és egy rövid bejegyzést ti is írnátok róla, vagy kitennétek az oldalsávba, nagyon megköszönném. Ha nem úgy sincs harag, csak gondoltam, hátha fellendülne egy kicsit a forgalma. Köszönöm előre is:)

Mivel az én blogom viszont forgalmasabb, és már jöttek létre nagyon jó, közös megegyezésen alapuló cserék, gondoltam ide is felteszem a cserélni való dolgaimat, hátha valakinek éppen ezekre van szüksége. Ha unjátok az ilyesmit lépjétek át ezt a bejegyzésemet, tudom, ez nem gasztro:)

Szívesen cserélnék Szabó Magda, Méhes György, Márai Sándor, Wass Albert, Polcz Alaine, Thomas Hardy könyvekre, Jeffrey Eugenides: Öngyilkos szüzek című regényére, (esetleg más regényekre), receptes könyvekre, vagy megegyezés szerint bármire.
Ugyanakkor keresem is ezeket a könyveket, ha esetleg van valakinek felesleges, szintén megegyezhetünk cserében:)

1. Tehát még mindig vannak nekem is elcserélésre váró könyveim:


A fotón olyanok is vannak, amelyeket már elcseréltem.


  • Oliver Lustig:Véráztatta napló
  • Steinbeck:Egy marék arany
  • Honoré de Balzac:Veszélyes örökség
  • Pierre Boulle:Ahol a Kwai folyó ered
  • Albert Camus:Caligula
  • Goethe:Götz von Berlichingen
  • Schiller:Tell Vilmos
  • Lev Tolsztoj:Iván Iljics halála
  • A Marosvásárhelyi  Sorok és a Marosvásárhelyi Glosszák
  • Orhan Pamuk:Fekete könyv(Irodalmi Nobel-díj, 2006)
  • Anatole France:A vörös liliom 

2. Van egy Avonos, kék színű pénztárcám. Új, egyszer sem volt használva, azért akarom elcserélni, mert nem fér bele a személyim, én pedig úgy szeretem, hogy minden nálam legyen.






Tehát, cserére fel! :)

Nincsenek megjegyzések: