2013. március 26., kedd

Isler

Hűsvétra még elkészíthető, igen finom sütemény, egyik kedvencünk:) Gyerekkoromban rengetegszer elkészítettük anyuval együtt, készíteni is jó móka gyerekekkel.


Hozzávalók: 25 + 15 dkg liszt, 3 tojássárgája, 20 dkg porcukor, 6 evőkanál langyos tej, 1 evőkanál szalalkáli, 8 evőkanál olaj,
A krémhez: 3 tojásfehérje, 20 dkg cukor, 6 evőkanál darált dió, 7 evőkanál vastagabb savanykás lekvár(üstben főzött szilvaíz).
A mázhoz: 15 dkg porcukor, 2 evőkanál kakaó, 2 kávéskanál olaj, 3 evőkanál fővő víz.
Elkészítése: A tojássárgákat simára kavarjuk a porcukorral. A tejben felfuttatjuk a szalalkálit, ezt is hozzákavarjuk a tojásos masszához, utána pedig az olajat és a lisztet. A kész masszát egy éjszakán át pihentetjük. Másnap hozzágyúrunk még annyi lisztet (kb. 15 dkg), hogy jól nyújtható tésztát kapjunk. Késfoknyi vastagra nyújtjuk, majd süteményszaggatóval, vagy pálinkáspohárral kiszaggatjuk. Közepes lángon világosra sütjük.
A krémhez a tojásfehérjét és a cukrot gőz fölött kemény habbá verjük, majd óvatosan hozzákeverjük a darált diót és a lekvárt.
A csokimázhoz a hozzávalókat simára kavarjuk.
A világosra sült köröket a krémmel összeragasztjuk, majd csokimázzal megkenjük a tetejüket. Csokimáz helyett olvasztott csokoládét is használhatunk.

6 megjegyzés:

Unknown írta...

Nyami, enni nagyon szeretem, de még sosem készítettem.

Annamari írta...

Gyerekkori Húsvét-ízek... de az idén biztos nem lesz.

HajniZoli írta...

Nálunk is kedvenc! Utoljára karácsonyra készítettem, nagyon hamar fogyós:-)

trollanyu írta...

Nálunk is hasonlóképen kedvenc, én is karácsonyra sütöttem, most valami krémesre vágyom, de még ki tudja mi lesz húsvétig:)

Névtelen írta...

Fiam kedvenc süteménye :) Kipróbálom!

Éva írta...

Nagyon guszta! Először én is ünnepekre ezt szerettem volna sütni, aztán változott almás süteményre! Nagyon szeretjük pedig ezt a sütit is!