2013. április 20., szombat

Bruschetta

Még februárban, Ivóban , az EK - s találkozón ettem életemben először bruschettát, és rögtön nagy kedvencemmé vált. Ott Norbi készítette nekünk, aki szintén a Honor Villa vendége volt. Tőle lestem el a receptet, amit már itthon is elkészítettem kis változtatással, hát isteni volt. Az én bruschettám biztos, hogy nem autentikus, mert rigmányi házikenyérrel készült, meg füstölt sajt került a tetejére, de hogy sokszor fogom még elkészíteni az biztos. Igaz, kenyeret nem nagyon eszek mostanában, így  korlátoznom kell magam bruschetta ügyben:) De egy hónapban egyszer belefér:) A piacon sikerült finom édes, igaz, nem hazai, hanem török paradicsomot venni, most abból készült, de itthoni, kertben termett paradicsommal biztos finomabb lesz.
Tudom sokatoknak ez már nem lesz újdonság, de nekem nagyon az, így szeretném megörökíteni a receptjét is, amely így tökéletes ahogy van. Köszi, Norbi itt is (bár nem nagyon hiszem, hogy olvasod):)


Hozzávalók: 2 - 3 szelet kenyér, két közepes, édes paradicsom, 3 - 4 cikk fokhagyma, 1 zöldhagyma, friss bazsalikomlevél (nálam most csak szárított volt, de így is finom), 1 kávéskanál olívaolaj, 5 dkg száraz parmezán vagy pecorino (nálam csak finom füstölt sajt volt), só, frissen őrölt bors, a kenyér megkenéséhez olívaolaj.
Elkészítése:  A paradicsomot apró kockákra vágjuk, a zöldhagymát finomra aprítjuk, a fokhagymát áttörjük. Mindezt sózzuk, megszórjuk az apróra vágott bazsalikomlevéllel, meglocsoljuk az olívaolajjal, és alaposan összekavarjuk, óvatosan, hogy a paradicsomkockák össze ne törjenek.
A kenyérszeleteket megpirítjuk, megkenjük fokhagymával, meglocsoljuk kevés olívaolajjal, ráhalmozzuk a paradicsomos keveréket, borsozzuk, sajtot reszelünk a tetejére. Azonnal tálaljuk.

12 megjegyzés:

Seffer Lilla írta...

Hmmm,hát igen, jó kis házi kenyérrel, mennyei lehet!

Juci írta...

Most kenyérpirítóban pirítjuk a kenyérszeletet, régebben csak úgy lángon és megkentük rucazsírral vékonyan pici fokhagymát szeleteltünk rá és paradicsomot és nagyon finom volt, csak úgy nyeltük... És nem is tudtuk hogy majdnem bruschettát ettünk, igaz?

Unknown írta...

Nagyon fincsi lehet!

rózsa-foltműhelye írta...

Szia Kati!
Biztosan nagyon finom,mi is kipróbáljuk hamarosan.Nem is írtam neked,a gyerekek imádják a zakuszkás kenyeret melegszendvicsnek,sajt a tetejére,be a sütőbe és meg van a a vacsi :o)Köszönöm :o)

Blogkonyha írta...

Még nem reggeliztem, és akkor meglátom Nálad ezt a mennyei reggelinek valót...Imádnám!

Annamari írta...

Egyszerű és nagyszerű. :)

HajniZoli írta...

Nagyon finom!

HahoPihe írta...

Ó, mindenkinek van valami új a nap alatt... pl. még én se ettem bruschett-át, pedig már jó ideje szemezek vele... de mindig kimaradt... na de majd most, a te indíttatásodra talán egyik nap megejtem ;) jól néz ki, guszta, és biztos nagyon fincsi lett!

HahoPihe írta...

Bár nem bruschetta, de ízvilágában ugyanaz a toszkán kenyérsaláta, ami bár eredetileg nem pirított kenyérkockákkal készül, de én úgy szeretem... szóval igen, amint megszerzem a bazsalikomot a kertembe, indulhat a móka :-)

Kati írta...

Csilla Andi, bizony az, bánom is, hogy eddig kimaradt az életemből. Eddig is ettem paradicsomot pirítós kenyérrel, de valahogy a bazsalikommal, frissen tört borssal sokkal finomabb:)

Juci, anyuéknál ma is a kályha tetején, vagy az un. rezsó lángján pirítjuk:) Mi is ettük fokhagymásan, de paradicsomot nem tettünk rá, csak zsírral megkentük:)
Én most száraz serpenyőben pirítom a kenyeret:)

Viktória Bori, köszi:)

Rózsa, de örvendek, hogy gyerekeid ennyire szeretik a zakuszkát, én is amúgy:) Próbáld ki ezt is, nagyon finom:)

Illéskrisz, megenném én is minden reggel, csak kicsit túl sok lenne a kenyér:)

Annamari, ahogy mondod:) 5 perc alatt kész van, és tényleg nagyon finom:)

HajniZoli, köszi:)

HahóPihe, bizony nekem is új volt:) De próbáld ki, mert kár kihagyni, én mondom:) Azt a toszkán kenyérsalátát is kipróbálom, jól hangzik:) Én is kb. két hete vetettem el cserépbe a bazsalikom magocskákat, már kelnek:) A szárított is saját készítésű, tavaly is neveltem a balkonon:)

HahoPihe írta...

Én mindig lemaradok a bazsalikom szárításáról, mert ott a hatalmas bokrom, és mire észbe kapok, elfagy... :( már két éve így járok :) Hátha kedvet kapsz a salihoz: http://haho-pihe.blogspot.hu/2011/06/toszkan-kenyersalata-picit-maskepp.html ;) Szép napot, azaz már estét! ;)

Kati írta...

Én már két évben ültettem és mindig szárítottam:) Köszi, a receptet, ki is fogom próbálni:)