2013. augusztus 5., hétfő

Hagymás, kétsajtos tészta

Olyan érdekes kerék (ruote) alakú háromszínű tésztát vásároltam, muszály volt kitalálnom hozzá valamilyen receptet. De olyat akartam, hogy a színe is érvényesüljön, ezért esett a választásom a sajtszószra, a többi kiegészítő már csak úgy jött hozzá. Az sem volt utolsó szempont, hogy gyorsan elkészíthető legyen:) Anyummal ketten ettük meg, nagyon finom, különleges lett:) S szerintem szép is:)



Hozzávalók (2 személyre): 20 dkg kerék alakú (vagy más) száraztészta, 2 hagyma, 15 dkg füstölt sajt, 5 dkg kéksajt, 6 evőkanál tejföl, fél evőkanál liszt, só, bors, kis gerezd szőlő, kevés olaj.
Elkészítése: A tésztát a szokásos módon, bő sós, kissé olajos vízben kifőzzük, leszűrjük, kb. 0, 5 dl főzővizet félreteszünk. A hagymát meghámozzuk, vékony karikákra vágjuk, a füstölt sajtot lereszeljük. A hagymát az olajon megdinszteljük, vigyázva, hogyne égjen meg, hozzáadjuk a félretett főzővizet, a lisztel csomómentesre kevert tejfölt, a sajtot, és összefőzzük. A kifőzött tésztát összeforgatjuk a hagymás sajtszósszal, tetejére aprítjuk a kéksajtot, rászórjuk a szőlőszemeket.

16 megjegyzés:

Horváth Emerencia írta...

A gyerekek szívesen megennék, nagyom szép tányér!

Böbe írta...

Finom lehetett ! Szeretem én is a színes tésztákat:))

Éva írta...

Nagyon mutatós és biztos finom!

Adél írta...

Nagyon mutatós!

Gerdi írta...

Szerintem is szép! A sajtszószt ki fogom próbálni, eddig nem volt szerencsém hozzá.

martinelli írta...

Ilyen tésztát én is láttam, de sosem vettem :)

Okki írta...

Érdekes lehet ez a sajtszósz, kifogom próbálni. :)

teller-cake írta...

Én is csípem ezeket a színes tésztákat, úgy feldobják az étkezést! Jó kis szósz született hozzá...:)

trollanyu írta...

Nagyon szép, szoktam én is ilyet venni, a gyerekek imádják az ilyeneket:) A szószod is szuper lett:)

Erika írta...

Szeretem én is a színes tésztákat. :))

HajniZoli írta...

Ezek a tészták meghozzák az ember étvágyát:-) a sajtszósz nyerő, imádják a gyerekek is.

Kati írta...

Horváth emerencia, köszi, igen ők szeretik az ilyesmit, de nemcsak ők:)Köszi:)

Böbe, én is, s a változatos formájúakat:)Köszi:)

Éva, fini volt, köszi:)

Adél, köszi:)

Gerdi, én is most készítettem először, de nagyon finom:) Köszi:)

martinelli, eddig én sem, de a szép színe, alakja rávítt:)

Okki, finom nagyon, s ahogy olvastam bármilyen olvadós sajtból készíthető:) Köszi:)

teller -cake, én is szeretem ha változatos, meguntam mindig ugyanazt venni:)S kicsit ünnepibb, meg gyerekesebb is így:)Köszi:)

trollanyu, s nemcsak a gyerekek:) Köszi:)

Erika, én is, s mindent ami színes:) Köszi:)

HajniZoli, én is úgy vagyok velük, s a sajtszósz nekem is bejött:) Köszi:)

sedith írta...

Egyszerű és nagyszerű! :)

Hankka írta...

Nagyon szép színes és különleges ízvilágú, ügyesen kitaláltad! :)

Elisabeth írta...

Hogy mwfmondjam őszintén? Ezek a szines tészták, csupa pazarlás a pénz kiadásával. Nem lehet kifőzni normálisan, mer mire puha lenne, akkor szét esik, és ha nem főzöd ki rendesen, akkor meg kemény marad. Jó kis recept, de ki főzném egy más fajta egyszerü tésztával...ennyi az egész!

Kati írta...

sedit, igen, köszi:)

Hankka, igen, nagyon ízlett nekünk:) Köszi:)
Elisabeth, hát az biztos, hogy kissé drágább, mint a normál tészta, de hát én sem veszek mindennap ilyet, néha megengedhető:) Nem mondom, hogy egy sem főtt szét belőle, de nem az egész, s más tésztákkal is előfordul, hogy idő előtt szétfő:) Köszi, az őszinteséget:)