2014. március 21., péntek

Csirkemáj paradicsomos zöldbabbal

Kijelenthetem, hogy ez a fogás nagyon, de nagyon finom, és egyszerűsége ellenére különleges is, főleg ha házilag nevelt tyúk májából, és a kertben termesztett zöldbabból és paradicsomból készítjük el. Ez tényleg egy olyan ebéd volt amihez semmit, de semmit nem kellett vennem, minden kikerült otthonról. És a házi tyúkmájról ódákat tudnék zengeni, sárga volt, és annyira krémes, hogy szinte elolvadt a szánkban.


Hozzávalók (2 - 3 személyre): 25 - 30 dkg csirkemáj (két hízott házi tyúk mája), 30 dkg fagyasztott zöldbab, 4 - 5 szál zöldhagyma, 5 dl házilag eltett paradicsomlé, 1 evőkanál liszt, ízlés szerint 2 kávéskanál cukor, só, bors, kevés olaj, kevés vaj.
Elkészítése: A zöldhagymák fehér részét levágjuk, finomra aprítjuk, kevés olajon üvegesre dinszteljük, hozzáadjuk a még fagyos zöldpaszulyt, 1 - 2 dl meleg vizet töltünk rá, sózzuk, puhára pároljuk. Amikor a paszuly megpuhult megszórjuk a liszttel, felöntjük a paradicsomlével, hozzáadjuk a zöldhagymák felaprított zöld szárát, két kávéskanál cukrot, és besűrítjük.
A vajat felforrósítjuk és a májat mindkét oldalán átsütjük benne, de csak annyira, amíg fogvájóval megszúrva nem jön rózsaszín lé ki belőle. Amikor megsült megsózzuk, és a paradicsomos zöldbabbal tálaljuk.

8 megjegyzés:

Edó írta...

Jaj,nagyon megkívántam! :)

Névtelen írta...

A zöldbab nem tartozik a kedvenceim közé,de ezt a receptet szívesen kipróbálom majd. :D

Monika írta...

Ezek a finomságaid!!!!!!!:)
Fantasztikus!!!!Nekem most nagyot kell változtatni,mert egyik fiam : búza,tej,tojás intollarenciában szenved,kisunokám pedig tejcukorban.:(

teller-cake írta...

Imádom a májat így nagyon is jöhet ez az étel nekem... Fantasztikus a körítés is, szuper recept! :)

Gerdi írta...

Házi csirkemáj... igazi csábítás! Nagyon jó a hozzávaló is! Régebb paradicsomba megfőzve raktuk el a zöldbabot télire, nagyon szerettem, csak úgy csipegetni is az üvegből:-)

Nelli írta...

Sosem ettem még paradicsomos zöldbabot :-) Jól hangzik!

Titi írta...

Hm, én is nagyon megkívántam :) Pont tegnap csináltam mustáros májat.

Kati írta...

Edó, nekem is mostanában nagyon bejön a zöldbab :) Köszi :)

Melinda S., és lehet így megszereted:)Köszi:)

Mammka, köszi:) Akkor tényleg változtatni kell az életmódon, recepteken, de most már elég sok alternatíva létezik, sok blogger ír ilyesmivel foglalkozó blogokat is.

teller - cake, a máj nálam is nyerő:) Köszi:)

Gerdi, igen, házi :) Mi is szoktuk úgy eltenni üvegbe :) Köszi:)

Nelli, akkor ideje kipróbálnod, nem tudod mit hagytál ki :)Köszi :)

Titi, jó ötletet adtál, köszi :)