2014. augusztus 3., vasárnap

Natúr sertésszelet zöldbab salátával

Nem muszáj mindig krumpli körettel tálalni a húst, ezerféle alternatíva létezik a helyettesítésére, főleg ilyenkor nyáron. Egyik ilyen köret lehet a zöldpaszuly, ami nagyon, de nagyon finom, a családom már többször kérte az idén.


Hozzávalók (4 személy részére): 1 kg sertéscomb, só, bors, kevés olaj, kis csokor petrezselyemzöld. A zöldbabsalátához:  1 kg zöldbab, 2 hagyma, 2 nagyobb paradicsom, 4 kávéskanál mustár, 10 evőkanál olaj, 4 - 5 evőkanál fehérborecet, kis csokor petrezselyem - és zellerzöld, só, bors.
Elkészítése: Először elkészítjük a zöldbabsalátát. Az öntethez a hagymát nagyon finomra aprítjuk, a paradicsomot kockákra vágjuk, összekeverjük az olajjal, a mustárral, a fehérborecettel, a finomra aprított zöld fűszerekkel, sóval, borssal ízesítjük. A zöldbabot megtisztítjuk, megmossuk, megtördeljük. Enyhén sós vizet forralunk, s a zöldbabot roppanósra főzzük, leszűrjük, óvatosan az öntethez keverjük, vagy inkább rázogatjuk egy nagyobb tálban, hogy ne törjön össze, s így hagyjuk kihűlni, hogy átvegye az ízeket.
A húst közepes vastagságú szeletekre vágjuk a rostokra merőlegesen, jól kiverjük, sózzuk, borsozzuk, a felforrósított olajon, mindkét oldalán pirosra sütjük, megszórjuk a finomra aprított zöld fűszerekkel. A kisütött szeleteket a zöldbab salátával tálaljuk.

5 megjegyzés:

Monika írta...

te jó ég, de gusztusos!!!!!! ha nem tudom,hogy mit főzzek,jövök hozzád.:)
Állítólag nem is jó-bár én nagyon szeretem-a hús és a krumpli párosítása.

Éva írta...

Nagyon guszta, tetszik ez a babsaláta finom lehet!

Juci írta...

Te aztán jól megpakoltad a tányért, ebből akkor jut nekem is!:)
Yammmy!

Unknown írta...

Nagyon jól néz ki,én is kipróbálom :)

Unknown írta...

Kata,találtam valamit,ha gondolod nézd meg...
http://beccaesasutik.blogspot.hu/
Üdv.Rózsa