2015. szeptember 30., szerda

Rizottó almás sertésraguval

Fini :)


Hozzávalók (2 személyre): a raguhoz: 3 nagyobb hagyma, 25 dkg  sertéscomb, 2 alma, só, 3 – 4 evőkanál olaj.  A rizottóhoz: 17 dkg szép gömbölyded szemű rizs (vagy rizottónak való rizs), 1 hagyma, fél dl fehérbor, fél liter húsleves (vagy zöldségleves),1 evőkanál citromlé, 10 dkg reszelt parmezán, só.

Elkészítése: A hagymát meghámozzuk, hosszúkásra szeleteljük , megdinszeljük az olajon. A sertéshúst csíkokra vágjuk, a megdinsztelt hagymához adjuk, sózzuk, fehéredésig pirítjuk, majd kevés vizet adva hozzá, puhára pároljuk. Ha szükséges még pótoljuk a vizet közben. Amikor a hús teljesen megpuhult, hozzáadjuk a megmosott, héjastól kockára vágott almát, csak addig pároljuk együtt míg az alma roppanós lesz, nem fő szét. A  finomra aprított hagymát kevés felforrósított olajon üvegesre dinszteljük, vigyázva, hogy ne égjen meg, hozzáadjuk a rizst, picit átforgatjuk az olajon amíg fehéredni kezd, sózzuk, hozzáöntjük a fehérbort, addig kavargatjuk, míg az alkohol elpárolog, a bort felissza a rizs, ezután fokozatosan adjuk hozzá a húslevest, egyszerre csak annyit, amennyit 5 - 6 perc alatt beszív a rizs. Amikor a rizs megpuhult, de nem szétfőtt hozzákavarjuk a parmezánt . A ragut a rizottóval tálaljuk, kínálhatunk még mellé citromszeleteket.

2015. szeptember 28., hétfő

Egyszerű káposztás lepény

Egyszerű és nagyszerű :)


Hozzávalók (4 személy részére): a tésztához: 30 dkg liszt, 3 – 4 evőkanál olaj, só. A töltelékhez: 20 dkg savanyú káposzta, 1 paprika, kis csokor petrezselyem, bors, pirospaprika. A sütéshez olaj.

Elkészítése: A savanyú káposztát jól lecsorgatjuk,és a vékony szeletekre vágott paprikával együtt megpároljuk, megszórjuk a pirospaprikával, borssal és a finomra aprított petrezselyemzölddel.  Egy tálban elhelyezzük a lisztet, sózzuk, és egy kevés vízzel jól összegyúrjuk, majd beledolgozzuk az olajat is. Almanagyságú darabokra szaggatjuk a tésztát, 15 percig pihentetjük, majd kézzel vékony lappá nyújtjuk őket.  A kinyújtott tészta szélét megrakjuk káposztával, feltekerjük, majd behajlítjuk spirál alakba, forró olajban mindkét oldalán átsütjük.

2015. szeptember 25., péntek

Csirkemelles, kelkáposztás színes rizs

És ismét a finom, színes rizs :)


Hozzávalók (2 személy részére): 18 dkg színes rizs, 25 dkg csirkemell,2 hagyma,  60 dkg kelkáposzta, kevés olívaolaj, só, bors.
Elkészítése: A színes rizst előző este beáztatjuk.   1 finomra aprított hagymát megdinsztelünk az olajon, hozzáadjuk a beáztatott, leszűrt rizst, felöntjük annyi vízzel ami ellepi, sózzuk, alacsony lángon puhára pároljuk, ha szükséges a vizet pótoljuk. A másik hagymát szintén finomra aprítjuk, kevés olajon megdinszteljük, hozzáadjuk a kockára vágott csirkemellet, fehéredésig pirítjuk, sózzuk, borsozzuk, pici vizet töltünk rá, puhára pároljuk, majd zsírjára sütjük.  A  kelképosztát keskeny csíkokra vágjuk, a megpirult húshoz adjuk, és csak addig pároljuk, míg a káposzta roppanós lesz. Végül hozzákeverjük a megpárolt rizset, összeforrósítjuk.


Megjegyzés: A színes rizs fehér, vörös (red cargo), barna és fekete rizs, valamint mungobab keveréke. A színes rizsnek több fővés kell, mivel hántolatlan, kb 30 perc. Mi magunk is készíthetünk színes rizskeveréket, hiszen nagyobb áruházak polcain már itthon is megtalálhatóak a különféle színes rizsek.

2015. szeptember 24., csütörtök

Húsgombóc leves románosan

Aki szereti az erdélyi csorbákat, ezt is imádni fogja :) Isteni:)


Hozzávalók (4 személy részére): 6 közepes sárgarépa, 2  petrezselyemgyökér, fél zeller, 2 krumpli, 10 dkg zöldborsó, 3 evőkanál rizs, 1 hagyma, 3 – 4 evőkanál olaj, só, bors, kis csokor friss kapor vagy 1 evőkanál szárított kapor, citromlé ízlés szerint. A gombóchoz: 50 dkg darált sertéshús, 3 evőkanál rizs, 1 tojás, só, bors, pirospaprika, néhány szál kapor. A tálaláshoz: tejföl ízlés szerint.
Elkészítése: A sárgarépát, petrezselyemgyökeret, zellert  meghámozzuk, kis kockákra vágjuk. A hagymát szintén meghámozzuk, finomra aprítjuk. A hagymát és az előkészített leveszöldségeket megdinszteljük a felforrósított olajon, felöntjük kb 1, 5 liter langyos vízzel, sózzuk, borsozzuk, hagyjuk felfőni. Közben elkészítjük a gombócot: a húshoz hozzáadjuk a rizst, a tojást, a finomra aprított kaprot, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk a pirospaprikával, alaposan összedolgozzuk. Amikor a zöldségek már majdnem megfőttek a levesben, hozzáadjuk a zöldborsót, a meghámozott kis kockára vágott krumplit, a rizst, hagyjuk ismét felfőni, a húsos masszából vizes kézzel  kis gombócokat formálunk, s a leveshez adjuk, alacsony hőfokon puhára főzzük. Ha szükséges még fűszerezzük sóval, borssal, legvégül ízlés szerint citromlével savanyítjuk, rászórjuk a finomra aprított kaprot.  Tálaláskor tejfölt kínálunk hozzá.
Megjegyzés: Ha a leves egyszeri alkalommal elfogyasztásra kerül, akár be is sűríthetjük egy tojássárgája és a tejföl keverékével.  Ízlés szerint adhatunk hozzá más zöldségeket is, karalábét, karfiolt, zöldpaszulyt.


2015. szeptember 23., szerda

Almás, fahéjas zabpehely szelet (Flapjack)

Az angol neve flapjack ennek  süteménynek, náluk igazi hagyománya van, többféle ízesítésben is készítik. Egyszerű és nagyszerű süti, egészséges is, kiváló reggeli munkahelyre, suliba.



Hozzávalók (kb 12 szelethez): 25 dkg zabpehely, 4 alma, 12 dkg vaj, 4 evőkanál barna cukor, 3 evőkanál  juharszirup, 2 evőkanál  fahéj. A diszítéshez, tálaláshoz: 1 alma, 3 evőkanál juharszirup.
Elkészítése: A vajat, a cukrot, a juharszirupot egy serpenyőben megolvassztjuk, levesszük a lángról. Hozzákavarjuk a zabpelyhet és a fahéjat, valamint a héjastól lereszelt almát. Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, belesimítjuk a masszát, előmelegített sütőben, közepes hőfokon 35 – 40 percig sütjük.míg a teteje aranybarna lesz. A sütőből kivéve 10 percig pihentetjük, majd egyetlen mozdulattal kiborítjuk, vigyázva ne törjön el, vizes késsel téglalap alakúra szeleteljük.  Zárható dobozban, papírral rétegezve, 2 – 3 napig hűtőben tárolhatjuk. Ha diszíteni szeretnénk, 1 almát meghámozva cikkekre vágunk, a juharszirupot felforrósítve kissé karamellizáljuk benne, majd a szeletek tetejére helyezzük.

2015. szeptember 22., kedd

Szilvasaláta

Szép és finom :)

Hozzávalók (2 személy részére): 6 – 7 szilva, 6 – 7 római saláta  (vagy más saláta)levél, 4 szelet sonka, 5 dkg feta, 2 – 3 teáskanál olívaolaj, 1 teáskanál balzsamecet.
Elkészítése:  A salátát leveleit egészben hagyva legyezőszerűen elhelyezzük a tányéron, , a szilvát megmossuk, kimagvaljuk, hosszában felszeleteljük, a levelekre helyezzük. A fetát kis kockákra vágjuk, a salátára szórjuk. A sonkát összehajtogatjuk, a levelek mellé helyezzük. Mindezt meglocsoljuk az olívaolajjl és a balzsamecettel.

Megjegyzés: Természetesen mindezt felszeletelve és összeforgatva is tálalhatjuk.

2015. szeptember 17., csütörtök

Különleges királyrákos tészta

És legyen egy kis különlegesség is :) Mert itt Londonban minden megtalálható :) Ha esetleg hozzájuttok, ki ne hagyjátok.


Hozzávalók (2 személy részére): 25 dkg száraztészta, 20 dkg tisztított királyrák, 15 dkg friss ázsiai gombakeverék (shimejii gomba, enoki gomba, osztrigagomba), 2 cikk fokhagyma, 5 dkg vaj, 1 lime kiszorított leve, só, bors, 3 dl főzőtejszín, 1 evőkanál olívaolaj.

Elkészítése: A finomra aprított fokhagymát megdinszteljük a vaj felén, hozzáadjuk a rákot, sózzuk, borsozzuk, 3 – 4 perc alatt megpirítjuk, rácsepegtetjük a lime levének felét.   A megmaradt vajon megpirítjuk a gombát, sózzuk, borsozzuk, majd a rákhoz adjuk, kissé összeforgatjuk, felöntjük a tejszínnel, sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a megmaradt limelevet, besűrítjük.  A tésztát enyhén sós vízben fogkeményre főzzük, leszűrjük, 1 evőkanál olajjal összeforgatjuk, majd a szósszal tálaljuk.

2015. szeptember 15., kedd

Rigó Jancsi szelet

Ez a süti ismét édesanyám kezét dicséri, amióta nem vagyok otthon, ő süti a süteményeket amiket láttok, ez akkor készült mikor otthon voltunk, nagyon, de nagyon finom volt :) S persze szép is :)


Hozzávalók : a tésztához: 40 dkg liszt, 20 dkg cukor, 24 dkg szobahőmérsékletű, lágy vaj, 6 evőkanál tej, 2 evőkanál kakaó, , 4 tojás, , 2 tasak vaníliás cukor, 3 teáskanál sütőpor.  A töltelékhez: 8 dl tejszín, 20 dkg étcsokoládé, 2 dkg vaj, 2 evőkanál méz, 1 tasak vaníliás cukor.  A mázhoz: 10 dkg csokoládé, 4 dkg vaj.

Elkészítése: A tojást a cukorral és a vaníliás cukorral fehéredésig verjük, hozzáadjuk a lágy vajat és ezzel is habosra dolgozzuk, majd hozzáadjuk a tejet és a sütőporral elkevert lisztet valamint a kakaót. Simára kavarjuk majd a masszát kétfele osztva sütőpapírral bélelt tepsiben, közepes hőfokon, kb 15 perc alatt két lapot sütünk.  A 20 dkg csokoládét a 2 dkg vajjal felolvasztjuk, vigyázva, hogy ne főjjön fel.  5 dl tejszínt a felolvasztott, langyos csokoládéval kemény habbá verjük. A megmaradt 3 dl tejszínt szintén kemény habbá verjük a vaníliás cukorral, majd hozzákavarjuk a mézet. Az egyik lapot megkenjük a csokis tejszínhabbal, majd rásimítjuk a mézes tejszínhabot, ráhelyezzük a másik lapot, óvatosan kissé megnyomkodjuk. A csokit a vajjal felolvasztjuk a sütemény tetejére simítjuk. A süteményt kockára vágva tálaljuk.  Tálalásig a hűtőben tároljuk.

2015. szeptember 14., hétfő

Szilvás csirkecomb

Mi szeretjük így is, lassan aktuális lesz :)


Hozzávalók (2 személy részére): 4 csirke felsőcomb, 10 – 15 szilva, só, bors, 1 teáskanál fahéjpor, 2 csillagánizs, 2 – 3 evőkanál olaj.  A körethez: 1 borospohár rizs, 1 csillagánizs, pici só.

Elkészítése: A csirkecombot alaposan megmossuk, előkészítjük. A combokat sózzuk, borsozzuk, megszórjuk a fahéjjal,hozzáadjuk a csillagánizst, fehéredésig pirítjuk a felforrósított olajon, majd kevés vizet töltve rá puhára pároljuk, majd zsírjára sütjük. Amikor a hús megpuhult, zsírjára sült hozzáadjuk a kimagvalt, kettőbe vágott szilvát, 5 perc alatt összeforraljuk.  Közben elkészítjük a rizst is, a felforrósított olajon picit megpirítjuk a csillagánizst, majd hozzáadjuk a rizst, sózzuk, felöntjük 2, 5 dl vízzel, fedő alatt puhára pároljuk.

2015. szeptember 11., péntek

Őszi gyümölcsleves

Hidegen az igazi :)



Hozzávalók (4 személy részére): 10 szilva, 3 közepes alma, 1 kisebb gerezd mag nélküli szőlő, 3 gyümölcsös teafilter, 1 fahéjrúd, 1 csillagánizs, 1 – 2 szál menta, pici só, 4 – 5 evőkanál barna cukor, 1, 5 dl tejszín, 2 – 3 evőkanál citromlé.
Elkészítése: Kb 1, 5 liter vizet főni teszünk, amikor felfőtt hozzáadjuk a gyümölcsös teafiltereket, a meghámozott, kockára vágott almát, a fahéjrúdat, a csillagánizst, a sót, 5 percig együtt főzzük, ekkor a teafiltereket eltávolítjuk, hozzáadjuk a kimagozott kettőbe vágott szilvát, a leszemelt szőlőt, 2 – 3 percig együtt főzzük. Amikor a gyümölcsök megpuhultak hőkiegyenlítéssel hozzáadjuk a tejszínt, besűrítjük, a cukorral és a citromlével ízesítjük.

Behűtve tálaljuk, tálaláskor megszórjuk finomra aprított mentalevéllel.

2015. szeptember 4., péntek

Párolt savanyú káposzta

Egyszerű és nagyszerű :)  Szeretjük étel :)


Hozzávalók (4 – 5 személy részére): 1 kg savanyú (sarvalt)káposzta, 1 hagyma, só, bors, kevés olaj.
Elkészítése:  A hagymát megdinszteljük a felforrósított olajon, hozzáadjuk a lecsepegtetett savanyú káposztát, sózzuk, borsozzuk, vizet töltünk rá, puhára pároljuk.

Megjegyzés: Sült szalonnával, kolbásszal tálalva önálló fogásként is tálalhatjuk, de sült húsok mellé. Köretként is kiváló. Ha a képoszta már nagyon savanyú mossuk át tiszta vízben, akár többször is. Ha a savanyú káposztánk csombor és kapor nélkül készült, adjunk a káposztához egy kis csokorral ezekből is.

2015. szeptember 2., szerda

Kapros gombaleves

Gomba minden formában jöhet :) Levesben is :)

 

Hozzávalók(4 – 5 személy részére): 40 dkg csirkemell, 60 dkg gomba, 2 kisebb sárgarépa, 1 petrezselyem, 1 hagyma, só, bors, kis csokor kapor, 2 dl tejföl, 1 evőkanál liszt, 3 – 4 evőkanál olaj.
Elkészítése: A zöldséget meghámozzuk, megmossuk, apró lyukú reszelőn lereszeljük, a hagymát finomra aprítjuk. A felforrósított olajon az előkészített zöldségeket megdinszteljük, hozzáadjuk a kis kockákra vágott csirkemellet, fehéredésig pirítjuk. Hozzáadjuk a felszeletelt gombát is, együtt dinszteljük, míg a gomba levet ereszt, ekkor feltöltjük 2 liter langyos vízzel, sózzuk, borsozzuk, felforraljuk, együtt főzzük míg a hús és a gomba is megpuhul.  A tejfölt csomómentesre kavarjuk a liszttel, hőkiegyenlítéssel a leveshez adjuk, besűrítjük. Végül megszórjuk a finomra aprított kaporral.

Tálaláskor még kínálhatunk tejfölt hozzá.