2016. január 27., szerda

Csirke felsőcomb rántva

Isteni finom :)


Hozzávalók (2 személy részére): 4 nagyobb csirkecomb, 2 tojás, 3 – 4 cikk fokhagyma, 2 – 3 evőkanál liszt, só, bors, kis csokor petrezselyemzöld, 3 – 4 evőkanál tej, fél dl víz, olaj a sütéshez, liszt a forgatáshoz. A krumplisalátához: 10 közepes krumpli, 15 dkg brokkoli, 15 – 20 fekete olajbogyó, egy hagyma, 3 – 4 szál zöldhagyma (elhagyható), só, 3 – 4 evőkanál olaj.
Elkészítése: A csirkecombok bőrét eltávolítjuk, éles késsel bemetéljük a csont mellett mindkét oldalon, így könnyen eltávolíthatjuk a csontot. Miután kicsontoztuk, a combok bőrös felét éles késsel kissé bevagdossuk, majd a combokat alaposan kipotyoljuk.  Az előkészített szeleteket megkenjük az áttört fokhagymával, sózzuk, borsozzuk, 4 – 5 órára a hűtőbe tesszük. A tojásokat alaposan felverjük, sózzuk, borsozzuk, beleaprítjuk a petrezselyemzöldet, majd csomómentesre kavarjuk a liszttel, a tejjel és a vízzel palacsintatészta állagúra higítjuk.  A szeleteket először lisztbe mártjuk, majd a tojásos masszába, forró olajban mindkét oldalukon pirosra sütjük.
A krumplit héjában megfőzzük, hagyjuk kihűlni. A brokkolit rózsáira szedjük, enyhén sós vízben puhára főzzük. A krumplit meghámozzuk, kockára vágjuk, hozzáadjuk a brokkolit, a karikára vágott olajbogyót és zöldhagymát, a hosszúkásra vágott hagymát, sózzuk, megöntözzük az olajjal, villával kissé megtörjük, de csak annyira, hogy kissé darabos, rusztikus legyen.
Megjegyzés: Húspotyoló hiányában egy nagy kés életlen felével is kipotyolhatjuk.

Nincsenek megjegyzések: